Az első esküvő

Az első nyalókás esküvő a barátnőmé volt. Neki a kezdetektől fogva tetszett az ötlet, de a párja nem volt elragadtatva az elképzeléstől. Már-már bele is törődtem a dologba, de azért csináltam néhány próba darabot, inkább csak a magam megnyugtatására. Egy héttel az esküvő előtt a leendő férj - az én nagy boldogságomra -  meggondolta magát, és pontos instrukciókat kaptam, hogy milyen nyalókákat szeretnének.

a próba darabok

Azt gondolná az ember, hogy ismerősökön könnyebb gyakorolni, mint idegeneken, de tapasztalatból mondom, hogy ez hülyeség. Ezerszer jobban izgultam és idegeskedtem, hogy minden rendben legyen. Nagyon rövid volt a határidő - ez aggasztott a legjobban. A házasulandók az óriás szájakat (epres) és a bajszot (kávés) választották, utóbbiból nagyon sok kellett. Martha Stewartnál láttam korábban olyan szilikonpasztát, amiből pl. egyedi nyalókaformát is lehet csinálni. Kísérletképpen még hetekkel ezelőtt beszereztem ilyet a Desszertmesternél (irtó drága), ez jó alkalom volt a kipróbálásra.

 

A paszta kétkomponensű: össze kell gyúrni, kialakítani a formát, majd hagyni megkötni. Miután klónoztam a bajszokat, határidőre elkészült minden. (Zárójeles megjegyzés: a paszta nagyon jó játék, de soha többet nem veszek itthon, mert az ebay-en például harmad-negyedannyiba kerül.) A nyalókák kis zacskókba kerültek, mindegyikre zászlót ragasztottam a feleség és férj nevével.

Eljött a nagy nap, és minden jól alakult. A pár gyönyörű volt :)

Az igen kimondása után átrohantam az étterembe, ellenőriztem a délelőtt közösen felrakott dekorációt, és a helyére raktam a nyalókákat. A nők szájat, a férfiak bajszot, a kislányok szívet, a kisfiúk tengeri állatokat kaptak. Legalábbis elméletileg, mert az ültetőkártyák alapján nem mindig tudtam beazonosítani a népeket, nem nagyon kalkuláltam ugyanis a becenevekkel. Mivel kb. 10 percem volt minderre, átléptem  a problémán :)

Összességében szerintem jól illett a lagzihoz a nyalóka. A gyerekek nem meglepő módon imádták, de a felnőttek is megették. Másnap azért utánakérdeztem, hogy jól van-e az a kisfiú, aki nemcsak a sajátját és a szüleiét ette meg, hanem elkunyerálta még két másik embertől is a nyalókáját...

Amikor nem üveges

Húsvétkor megszórtam a környezetemet nyalókával, annyit csináltam, hogy az összes szomszéd gyereknek jutott. A kacsás volt a  legnépszerűbb. A gyerekeknél a formája, a szülőknél inkább a kis mérete miatt. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de mintha aggódnának az új hobbim miatt...

A kezdetektől kíváncsi voltam arra, hogyan készülnek a teli színű nyalókák. Jó ideig olvasgattam mindenféle recepteket, mire felfogtam, hogy a trükk nagyon egyszerű: hozzá kell keverni egy kis fehér festéket.

Amikor elméletben már tudtam mit kéne csinálni, akkor hetekig nem kaptam sehol rendes fehér festéket. (Általában a Desszertmesternél vagy a Sőreginél próbálkozom, de sokmindent egyszerűen nem lehet beszerezni itthon...sajnos.) Abból a fajta festékből, amit a nyalókákhoz használok, eleve nincs fehér. Ez egyébként érthető, mert azok vagy teljesen, vagy 95 százalékban természetes összetevőket tartalmaznak. Tapasztalataim szerint a Wilton termékek általában jól működnek, ezért ezzel próbálkoztam.
A sárga most tojáslikőrös lett, de el tudnám képzelni citromosban is. Meg is fogom csinálni :)

A kávésról sajnos nincs külön kép, de szerintem annak áll a legjobban, hogy nem átlátszó. A pirossal nagyon ambivalens érzéseim vannak. A fehérrel kevert színt mindenképpen ki akartam próbálni, de nehezen társítottam ízt hozzá. Valójában talán valami krémes vagy vaníliás gyümölcs jó lett volna, de végül sima cseresznyés lett. Nem biztos, hogy ezzel a kombinációval újra próbálkozom, elég fura lett a végeredmény.