2012. szeptember 9., vasárnap

Miért éppen az esküvők?

Az első nyalókás nyaram leginkább esküvőkkel telt. Amikor elkezdtem nyalókákat készíteni, azt hittem, hogy a gyerekek lesznek a legfőbb közönség, aztán jönnek az érdekes ízkombinációkra nyitott felnőttek és végül a tematikus dolgok (esküvők, ilyesmi). Ehhez képest a sorrend teljesen fordított. Nagyjából kéthetente volt egy jegyesfotózás vagy egy esküvő, amire egyáltalán nem számítottam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a többség ismerős vagy barát volt, de így is soknak tűnik a szám. Az abszolút kedvenceim a nyár első (Zenináék) és az utolsó esküvője (Tüsiék) volt.

Előbbiről már tettem fel képeket a blogra, utóbbiról azonban csak a fotós, Kövesdi Réka oldalán  van egy kép, mert még nem fejezte be az utómunkát az anyaggal. Előzetesen azért sikerült kisajtolni belőle néhány képet :)


Az esküvő színei a szürke és a rózsaszín voltak. Csináltam rózsaszín masnikat, szájakat, kisebb és nagyobb szíveket, illetve szürke bajszokat. A gyerekeknek próbáltam (kisebb és) változatosabb dolgokat előállítani. Volt többek közt rózsaszín és fehér Hello Kitty, szürke Darth Vader, és kis fehér kör alakú nyalóka rózsaszín pöttyökkel. A felnőtt nyalókák a teríték mellé kerültek, gyerekeknek szánt nyalókákat egy üvegtálba tettük. 
Egyébként a helyszín eleve szuper volt, a Normakert étterem kertjében felállítottak egy sátrat. Szerintem minden nagyon jól sikerült!!



Ha esküvőre készülnek a nyalókák, akkor azért nagyjából tudható, hogy milyen típusú képek születnek majd. A jegyesfotózásnál azonban ez mindig meglepetés. Az Attilától ma kaptam ezt a képet, ami megint egy új megközelítése annak, hogy mi mindenre használható a szíves nyalóka :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése