2013. január 21., hétfő

Kojak hete

Kojak-nyalóka, az igazi klasszikus. A nyalókák WV Golfja...értse ki, ahogy akarja :) Az ötlet és a forma mindenestre időtálló.

Amikor elkeztem nyalókákat csinálni, a kojak az elsők között volt, amivel próbálkoztam. Nem volt egyszerű, mert a kerek nyalókához speciális forma kell, ami itthon egyáltalán nem elérhető. Terveztem, hogy rendelek külföldről, de végül egyszerűbbnek tűnt szilikonból előállítani. Nem tökéletes kojak, de majdnem :)


Gyerekként nagy kedvencem volt Kojak. Az élettörténetét már felnőttként olvastam, ettől csak nőtt a szimpátiám :) Ez a hét Telly Savalasé: 91 évvel ezelőtt ezen a napon született, és 18 évvel ezelőtt majdnem ugyezen a napon halt meg.

Először a színészről (aztán a nyalókáról)...
Aritotelis Savalas New Yorkban született, és meglehetősen zárt görög közösségben nevelkedett. A Columbia Egyetemen szeretett bele a rádiózásba és a televíziózásba, a háború éveiben már hírműsorokban szerepelt, később azonban kisebb televíziós szerepekben is feltűnt. Az egyik tévésorozatban Lucky Lucianót, a hírhedt gengsztert alakította, amikor a kor ünnepelt sztárja, Burt Lancester pedig felfigyelt rá. Később három mozifilmjében is szerepeltette. (1962-ben Oscar-díjra is jelölték, mint legjobb férfi mellékszereplő.)
A mendemondákkal ellentétben Savalas haja nem magától hullott ki, hanem egy szerep kedvéért borotválta le, ezután pedig  már soha nem növesztette újra. A hatvanas években a Piszkos tizenkettőben és a Kelly hőseiben is így játszott.



Ezután kapta meg Kojak hadnagy szerepét, a sorozat öt évadot és 118 epizódot élt meg. Védjegyévé vált egyebek mellett, hogy a szája sarkában nem szivar vagy cigaretta, hanem nyalóka lógott.
Több változat is létezik arra, hogyan került a nyalóka a történetbe. Az egyik verzió szerint a rendező és a színész éppen azon tanakodtak, hogy valamilyen tárgy kellene Savalas kezébe, amikor arra járt egy nyalókaárus. Ez beindította Savalas fantáziáját...A nyalóka márkája állítólag a Tootsie Pop  volt.
A másik változat úgy tartja, hogy Savalas folyton le akart szokni a dohányzásról és ezért kellett neki a nyalóka.


Ahogyan az lenni szokott, van a történetnek egy olyan szála is, ami szerint a kojak-nyalóka valójában magyar (vagy az is lehetne). 1965-ben kezdték el gyártani a Hungaronektár békési üzemében, és innen exportálták számos országba. A gyár a rendszerváltás után magánkézbe került, és 1997-ben megszűnt. Egy másik cég azonban a mai napig gyártja a Kojak-nyalókát.

Versenyben van a történetben Enric Bernat is. Ő alapította a Chupa chups spanyol nagyvállalatot. Első nyalókáját 1958-ban dobta piacra, a cég logóját Salvador Dalí készítette el.


Visszatérve Telly Savalasra: 1973-ban, a Kojak forgatásakor ideiglenesen beköltözött a Sheraton Universal Hotel egy lakosztályába. Úgy gondolta, ez egyszerűbb megoldás, mint a saját lakás fenntartása. Húsz évig lakott a szállodában, ahol állítólag szívesen mászkált papucsban mindenfelé, a bárt pedig róla nevezték el  (vajon miért? :)). 1994. január 22-én népes családja - négy felesége, hat gyermeke és számos oldalági rokon, például bizonyos Jennifer Aniston(opoulos) nevű keresztlánya - társaságában ünnepelt hetvenedik születésnapi partija után a lakosztályában érte a halál.