Levendulás nyalóka - első próbálkozás

Már régóta odavagyok Limara levendulás dolgaiért, nagyon inspirálóak. Hetek óta terveztem levendulás nyalókát készíteni, egyrészt mert izgatott, hogy milyen íze lesz, másrészt pedig kicsit úgy éreztem, hogy ez szinte kötelező.
Eredetileg azt gondoltam, hogy kandírozok levendulát, és majd az kerül a nyalókákba. Elolvastam kb. száz bejegyzést az ehető virágok kandírozásáról: egy dologban lényegében mindenki egyetértett, hogy túl macerás a dolog. Többen azt is írták, hogy nem állnának neki újra.
Mindkét megállapítással mélységesen egyetértek...soha többet. Pláne, hogy nem is igazán sikerült a kandírozás, a végeredmény szerintem nem lett túl gusztusos. Talán túl sok cukor került a tojásfehérjés virágra. Vagy már eleve a tojásfehérje is sok volt. (Rózsaszirmot is kandíroztam, hasonló sikerrel...)

Miután a kandírozásból nem lett elég alapanyag a nyalókához, kimentem a kertbe és szüreteltem egy újabb adag levendulát. Megmostam, hagytam megszáradni és - mivel ehető virág - "nyersen" is tettem belőle a nyalókákba.
A szokott módon elkészítettem a cukorszirupot, majd kevertem bele kifejezetten kemény cukor készítéséhez való levendulaolajat. Tapasztalataim szerint a természetes olajakból a hivatalosan előírt mennyiség mindig egy kicsit kevés, ezért most is többet tettem bele. A forró massza ezután került a nyalókaformákba, amikbe már előtte beletettem a kandírozott és a kandírozatlan virágokat. Pillanatok alatt az egész lakásnak fantasztikus levendula illata lett!

Alig bírtam kivárni, hogy kihűljön és megkeményedjen a cukor (sajna itt nem lehet nyalakodni...).
Ebben a kánikulában ez nem ment a szokásos tempóban, jóval hosszabb ideig tartott. Mikor végre megkóstolhattam, az....az valami borzasztó élmény volt. Olyan brutálisan levendulás volt a nyalóka, hogy már-már keserűnek is lehet nevezni. Vagyis a többi természetes, főleg gyümölcsolajjal ellentétben, ebbe nem hogy több, hanem még a javasoltnál is kevesebb kell a levendulaolajból.
Mivel még soha semmi ilyesmit nem ettem levendula ízben, vittem a kollégáimnak is nyalókákat, hogy ők mit mondanak. Szomorú, de ugyanazt mondták...Biztosítottam őket arról, hogy nincs harag ha kidobják :)

Viszont a külseje és az illata mindenkinek tetszett. Az egyik kolléganőm újrahasznosítási javaslata az volt, hogy az ehetetlen brutálislevendula nyalókákat tegyünk inkább a fehérneműs fiókba :)) Jó ötlet, de azért újra nekifutok és próbálok ehető változatot is készíteni.

A nyalóka, mint dekoráció

Szerintem a nyalóka elsősorban arra való, hogy megegyük, de mostanában egyre inkább kiderül számomra, hogy dekorációnak is jó. Persze a végén ugyanúgy az lesz a sorsa, hogy megeszik, de előtte egy ideig dekorációként is funkcionál.
A múlt héten Rita barátnőmnek volt a születésnapja, könyvet kapott és a csomagoláshoz használtam fel egy lila miniszív nyalókát.

Közben kutattam kicsit a neten, és találtam egy hasonló, gyerekverziós megoldást is, ami nagyon tetszik.

Az előző bejegyzésemben van kép arról, hogy esküvői képeslaphoz is nagyon passzol a mininyalóka. Esküvői meghívóba beletűzve is el tudom képzelni....

Képeslap témában találtam egy nagyon helyes karácsonyi megoldást. Az ötletet többféleképpen lehet haszonsítani, például gyerekzsúr meghívónál is - már látom magam előtt :)

 

Van Valentin-napi változat is, de szerintem ez annyira aranyos, hogy szinte bármilyen alkalomra behelyettesíthető.

 Akár a vágott virágot is ki lehet váltani a nyalókaközepű papírvirággal. Óvónénik biztosan örülnének neki, vagy például jó anyák napi ajándék lehet. Igazából ez is univerzális és nagyon könnyű megcsinálni, muffinpapír az alapja.

Összességében mind szuper ötlet, csak azt sajnálom, hogy mindegyikhez vásárolt nyalókát használnak. Pedig házilag is nagyon könnyű nyalókát gyártani, és akkor pontosan tudod, hogy mi van benne. Nincs benne például tartósítószer, ízfokozó vagy más nem kívánatos adalékanyag. Ha színezni kell, akkor van természetes ételfesték, ha íz kell, akkor léteznek erre is természetes megoldások. Nekem pl. ezek nagyon fontos dolgok.

Az első esküvő

Az első nyalókás esküvő a barátnőmé volt. Neki a kezdetektől fogva tetszett az ötlet, de a párja nem volt elragadtatva az elképzeléstől. Már-már bele is törődtem a dologba, de azért csináltam néhány próba darabot, inkább csak a magam megnyugtatására. Egy héttel az esküvő előtt a leendő férj - az én nagy boldogságomra -  meggondolta magát, és pontos instrukciókat kaptam, hogy milyen nyalókákat szeretnének.

a próba darabok

Azt gondolná az ember, hogy ismerősökön könnyebb gyakorolni, mint idegeneken, de tapasztalatból mondom, hogy ez hülyeség. Ezerszer jobban izgultam és idegeskedtem, hogy minden rendben legyen. Nagyon rövid volt a határidő - ez aggasztott a legjobban. A házasulandók az óriás szájakat (epres) és a bajszot (kávés) választották, utóbbiból nagyon sok kellett. Martha Stewartnál láttam korábban olyan szilikonpasztát, amiből pl. egyedi nyalókaformát is lehet csinálni. Kísérletképpen még hetekkel ezelőtt beszereztem ilyet a Desszertmesternél (irtó drága), ez jó alkalom volt a kipróbálásra.

 

A paszta kétkomponensű: össze kell gyúrni, kialakítani a formát, majd hagyni megkötni. Miután klónoztam a bajszokat, határidőre elkészült minden. (Zárójeles megjegyzés: a paszta nagyon jó játék, de soha többet nem veszek itthon, mert az ebay-en például harmad-negyedannyiba kerül.) A nyalókák kis zacskókba kerültek, mindegyikre zászlót ragasztottam a feleség és férj nevével.

Eljött a nagy nap, és minden jól alakult. A pár gyönyörű volt :)

Az igen kimondása után átrohantam az étterembe, ellenőriztem a délelőtt közösen felrakott dekorációt, és a helyére raktam a nyalókákat. A nők szájat, a férfiak bajszot, a kislányok szívet, a kisfiúk tengeri állatokat kaptak. Legalábbis elméletileg, mert az ültetőkártyák alapján nem mindig tudtam beazonosítani a népeket, nem nagyon kalkuláltam ugyanis a becenevekkel. Mivel kb. 10 percem volt minderre, átléptem  a problémán :)

Összességében szerintem jól illett a lagzihoz a nyalóka. A gyerekek nem meglepő módon imádták, de a felnőttek is megették. Másnap azért utánakérdeztem, hogy jól van-e az a kisfiú, aki nemcsak a sajátját és a szüleiét ette meg, hanem elkunyerálta még két másik embertől is a nyalókáját...

Önkéntes nyalóka

Az elmúlt hónapok ténykedésének köszönhetően rengeteg nyalóka halmozódott fel a lakásban. Mivel ezen a hétvégén van itt nálunk a Wekerlei Székelykapu Napok rendezvénysorozat, arra gondoltam, hogy odaadom az önkénteseknek. Rengeteg program lesz a hétvégén és mindegyik ingyenes. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy mindenki önkéntesként vesz részt a munkában a főszervezőtől az szemétszedőkig. Wekerlén egyébként is sok az önkéntes, több mint háromszázan - köztük én is - csinálnak különböző dolgokat ingyen a közösség érdekében. Kicsit patetikusan hangzik, de tényleg így van. Remélem örülnek majd a nyalókáknak :)

 

Gyerekzsúr

Izgulok. Nyalókás felnőtt életem első gyerekzsúrja zajlik éppen Bercivel és a barátaival :)

Véletlenül kawaii

Bevallom, nem vagyok túl jártas a japán mindennapokban, ezért a kawaiiról volt mit pótolnom, amikor rájöttem, hogy ilyen szilikon nyalókaformákat vettem és éppen nagyon cuki nyalókákat gyártok. Persze láttam már korábban is ezeket a helyes kis figurákat és a Hello Kitty is naponta szembe jön, de a cukiság irányzatot csak most térképeztem fel.

A képek közül a személyes kedvencem a kawaii yoda...

A cukiság blogból megtudtam, hogy angol kutatók arra jutottak: a hetvenes évek óta létező kawaii ”nem csupán a divat körforgásának egyszeri hóbortja, sokkal inkább a mindennapi életmértékadó esztétikuma”. A kawaii-mánia néhány évtized alatt a japán kultúra szerves részévé vált. Nemcsak az öltözködésre jellemző, hanem az élet szinte minden területén megjelenik: a szórakoztatóiparban, a háztartásokban,  az emberek viselkedésében, még a politikában is.

Egy cikk szerint Vágvölgyi B. András Tokyo Underground című könyvében arról írt, hogy a japán diáklányok között az egyik leggyakrabban elhangzó szó a „kavaí”. Japánban - ahol a fiatalok körében egyre inkább eluralkodott az erőszak és az agresszió - a cukiság pozitív értékmérőként jelenik meg. A japán diáklányok például sokszor beszélnek magukról egyes szám harmadik személyében, ami Japánban egyet jelent azzal, hogy az adott lány még kislány, ezért aranyos is.
A könyv 2004-ben jelent meg, de elnézve a netet, a helyzet nem sokat változhatott, a cukiság láthatóan nem hagyott alább.

 Szóval néhány hete nem egyszerűen néhány helyes nyalókaformát vettem, hanem egy kulturális értékrendet is. Azért ezt jó tudni :)

Amikor nem üveges

Húsvétkor megszórtam a környezetemet nyalókával, annyit csináltam, hogy az összes szomszéd gyereknek jutott. A kacsás volt a  legnépszerűbb. A gyerekeknél a formája, a szülőknél inkább a kis mérete miatt. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de mintha aggódnának az új hobbim miatt...

A kezdetektől kíváncsi voltam arra, hogyan készülnek a teli színű nyalókák. Jó ideig olvasgattam mindenféle recepteket, mire felfogtam, hogy a trükk nagyon egyszerű: hozzá kell keverni egy kis fehér festéket.

Amikor elméletben már tudtam mit kéne csinálni, akkor hetekig nem kaptam sehol rendes fehér festéket. (Általában a Desszertmesternél vagy a Sőreginél próbálkozom, de sokmindent egyszerűen nem lehet beszerezni itthon...sajnos.) Abból a fajta festékből, amit a nyalókákhoz használok, eleve nincs fehér. Ez egyébként érthető, mert azok vagy teljesen, vagy 95 százalékban természetes összetevőket tartalmaznak. Tapasztalataim szerint a Wilton termékek általában jól működnek, ezért ezzel próbálkoztam.
A sárga most tojáslikőrös lett, de el tudnám képzelni citromosban is. Meg is fogom csinálni :)

A kávésról sajnos nincs külön kép, de szerintem annak áll a legjobban, hogy nem átlátszó. A pirossal nagyon ambivalens érzéseim vannak. A fehérrel kevert színt mindenképpen ki akartam próbálni, de nehezen társítottam ízt hozzá. Valójában talán valami krémes vagy vaníliás gyümölcs jó lett volna, de végül sima cseresznyés lett. Nem biztos, hogy ezzel a kombinációval újra próbálkozom, elég fura lett a végeredmény.