2012. december 19., szerda

Karácsonyi nyalókák házilag

Ha még hiányzik valami apróság a fa alól, vagy van kedvetek - például a gyerekekkel - molyolni a konyhában, akkor ajánlok nektek házi készítésű nyalókákat. Najó, nem teljesen igaz házinyalókák, mert kicsit újrahasznosítottak, de nem bonyolultak és nagyon szórakoztató elkészíteni mindegyiket.

- nyalóka cukorbotokból -

Hozzávalók: cukorbotok, fa- vagy papírpálcikák, esetleg helyettük papírszívószál (extraként: csoki és szórócukrok)

A cukorbotokat szilikonos sütőpapírral kibélelt tesiben szíveket formázva, kettesével egymással szemben szépen elrendezitek. Nem szabad telerakni a tespit, mert kell majd hely a pálcikáknak is. Vagyis csináljátok úgy, mitha mindig kihagynátok egy sort. Ezután mehet be a tepsi a 150 fokra előmelegített sütőbe nagyjából három-öt pecre, a lényeg, hogy egy kicsit olvadjanak a cukorbotok. Ha ezt ellenőrizni akarjátok, semmiképpen ne puszta kézzel tegyéketek, inkább mondjuk egy fakanállal nézzétek meg, hogy változtatják-e az alakjukat, ha kicsit megnyomkodjátok. (Esetleg meg lehet próbálni tűzhely helyett karamellizáló pisztollyal is.)


Ezután a szívek csücskébe bele lehet nyomni a pálcikákat, és kicsit elegyengetni. Miután a cukorbotok visszadermedtek (tíz percet mindenképpen érdemes várni), már el is készültek a szív alakú karácsonyi nyalókák! Minél kisebbek a cukorbotok, szerintem annál formásabb lesz a végeredmény. Érdemes akár rövidíteni is a szárukon, mielőtt nekifogtok a nyalóka készítésnek.
Ha az ember jól eltalálja, hogy mennyi ideig legyenek a sütőben a cukorbotok, akkor akár ilyen szép is lehet a végeredmény:


Vannak olyan elvetemültek is, akik nem elégednek meg ezzel a szimpla megoldással, hanem csokival kitöltik még az üres belső részt, amit aztán szórócukorral díszítenek. Könnyítheti a munkát, hogy mostanra már több helyen kaphatók a wiltonos színes csokipasztillák, amiket akár mikróban is fel lehet olvasztani. Ilyen megoldásokat nézhettek meg itt és itt. Ha ilyen nyalókát csináltok, akkor érdemes a nyalókapálcikát teljesen átvezeni a szíven, így nem fog a végén kiesni a közepe vagy letörni a pálcáról az egész a súlya miatt.
A szíves nyalóka ötlete egyébként Valentin napon is hasznosítható :)


Visszatérve még egy kicsit az üres szívekhez. Nekem a cukorbotból készített karácsonyfadísz a kedvencem. Könnyű megcsinálni, és még nyalókapálcika sem kell hozzá. Amikor megdermedtek a szívek, köt rá az ember egy szalagot és már mehet is a fára. Celofánzacskóba csomagolva ez is jó ajándék lehet :) Vagy rá lehet tenni üdvözlőlapra ezzel az ötletes megoldással.



- nyalóka töltetlen keménycukorkából - 

Olvasztós megoldással a klasszikus töltetlen keménycukorból is lehet nyalókát csinálni, például fenyőfa alakút. A technika ugyanaz, de tovább kell a sütőben hagyni, kb. 8-10 percig. Ebben a blogban találtam egy nagyon szuper karácsonyfa nyalókát. Itt még külön díszítést is kaptak a fák rögtön azután, hogy kikerültek a sütőből!




 Mindenkinek szép karácsonyt, és jó kísérletezést kívánok! 
Ha pedig másmilyen nyalókát szeretnétek, írjatok bátran ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése