2012. május 1., kedd

Véletlenül kawaii

Bevallom, nem vagyok túl jártas a japán mindennapokban, ezért a kawaiiról volt mit pótolnom, amikor rájöttem, hogy ilyen szilikon nyalókaformákat vettem és éppen nagyon cuki nyalókákat gyártok. Persze láttam már korábban is ezeket a helyes kis figurákat és a Hello Kitty is naponta szembe jön, de a cukiság irányzatot csak most térképeztem fel.

A képek közül a személyes kedvencem a kawaii yoda...

A cukiság blogból megtudtam, hogy angol kutatók arra jutottak: a hetvenes évek óta létező kawaii ”nem csupán a divat körforgásának egyszeri hóbortja, sokkal inkább a mindennapi életmértékadó esztétikuma”. A kawaii-mánia néhány évtized alatt a japán kultúra szerves részévé vált. Nemcsak az öltözködésre jellemző, hanem az élet szinte minden területén megjelenik: a szórakoztatóiparban, a háztartásokban,  az emberek viselkedésében, még a politikában is.

Egy cikk szerint Vágvölgyi B. András Tokyo Underground című könyvében arról írt, hogy a japán diáklányok között az egyik leggyakrabban elhangzó szó a „kavaí”. Japánban - ahol a fiatalok körében egyre inkább eluralkodott az erőszak és az agresszió - a cukiság pozitív értékmérőként jelenik meg. A japán diáklányok például sokszor beszélnek magukról egyes szám harmadik személyében, ami Japánban egyet jelent azzal, hogy az adott lány még kislány, ezért aranyos is.
A könyv 2004-ben jelent meg, de elnézve a netet, a helyzet nem sokat változhatott, a cukiság láthatóan nem hagyott alább.


 Szóval néhány hete nem egyszerűen néhány helyes nyalókaformát vettem, hanem egy kulturális értékrendet is. Azért ezt jó tudni :)

5 megjegyzés:

  1. Ezek tényleg cukiságok! Szó szerint! :)) Színesben is kipróbálod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, naná!! Mostanra már komplett mininyalóka kollekcióm van, majd erről írok is egy bejegyzést! :)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Szia! :)

      Nagyon jó a bloggod :) Kár, hogy csak most találtam meg:S:( Ha nem probléma, hogy megkérdezem, de a formákat hol vetted?:)

      Törlés
    4. Szia!

      Sajnos csak most vettem észre, hogy írtál :(
      Legközelebb küldj mailt vagy írj a FB-on, ott azonnal észreveszem! Az interneten szoktam összevadászni ezeket a dolgokat, a legkülönbözőbb helyekről...Sajnos itthon nem nagyon van ilyesmi.

      Törlés